Ajánló - Kertész István: A görög-római hadművészet fejlődése - A trójai háborútól Julius Caesar koráig

2017.10.18

Beharangozó a Katherine's Bookstore oldalán

Kertész István: A görög-római hadművészet fejlődése - A trójai háborútól Julius Caesar koráig
Zrínyi, 2017

Amikor megláttam a Könyvfesztiválon ezt a kötetet (ráadásul kedvezményes áron), úgy éreztem, Kertész István szövege most kapott igazán méltó külsőt. A nagyalakú, kemény táblás, fényes papírra nyomott, számos térképpel és számítógéppel készült, professzionális ábrákkal ellátott, majdnem kétszázötven oldalas kötet olyan hadtörténeti összefoglaló a szerzőtől, amilyenre már régen szükség lett volna.
Az ókortörténész első tudományos ismeretterjesztő kötete, A hódító Róma 1983-as megjelenése óta folyamatosan foglalkozott azzal, hogy a tudomány eredményeit ne csak neves szaklapok sokszor mégis alig olvasott hasábjain publikálja, hanem megossza az amatőr, nem szakmabeli érdeklődőkkel és azokkal, akik az iskolában tanulnak róla (kötelező anyagként vagy épp hadtörténeti, ókortörténeti szakkörökön, versenyekre készülve). E törekvés legfontosabb eredményei voltak pompás uralkodó- és politikusarcképei (Híres és hírhedt római császárok, Hellén államférfiak), és az eredetileg még a Tankönyvkiadó gondozásában megjelent, majd sok-sok ábrával megújult hadtörténelmi összefoglalói, az Ókori hősök, ókori csaták és az Antik harcmezőkön. Aki ezeket a könyveket szerette, annak valószínűleg már a beleolvasáskor is tetszeni fog az új kötet, A görög-római hadművészet fejlődése, mivel a téma természetesen közös. Az új, albumszépségű összefoglaló is az ókori történelem azonos csomópontjait veszi sorra a trójai és a görög-perzsa háború eseményeitől a peleponnészoszi háborún és a hellenizmus nagy csatáin át a pun háborúk, Marius hadseregreformja és Caesar hódításai koráig. Végigkísérhetjük benne a fegyverzet és a harcászat fejlődését a görög sötét kortól a pharszaloszi csatáig. Tanulmányozhatjuk a klaszikus görög és a makedón phalanx közti különbségeket, vagy épp a manipulus-hadviselés és a Marius kori hadseregszervezet eltéréseit. Külön tanulmányok mutatják be a legfontosabb ütközeteket Marathóntól Artemiszionig és Szalamiszig, Khairóneiától Gaugamélán át Rhodosz ostromáig, Cannaetól Zamán át Alesiáig.
A kötetben ráadásul egy megváltozott világhoz illően nem(csak) művészi rajzokat, hanem számítógépes rekonstrukciókat láthatunk a különféle korok harcosainak felszereléséről, viseletéről és páncéljairól, a hajókról és a korabeli ostromeszközökről. A különböző ütközeteket és hadmozdulatokat részletes ábrákon is tanulmányozhatjuk. Összefoglalva tehát: izgalmas és látványos olvasmányt vehetünk kézbe az ókortörténelemről.

Forráshttps://katherines-bookstore.blogspot.hu/2017/07/konyvparok-18-regen-vart-tudomany.html 

© 2022 Minden jog fenntartva
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el