Miltiadésztól Caesarig: Ókori hősök

Kolláth György recenziója az Ókori Hősök kötetemről az Infóvilág.hu weboldalon. 

Iskolai bonmot: Petőfi úgy rohant a csatába, hogy jobb kezében írás volt, bal kezében kard. Kertész István írásai mentén ez másként hangoznék. Mindkét keze tele volt; történelemmel, frivol szellemességgel, harchoz illő nyugodt derűvel, éleslátással, mesélőkedvvel, saját és másoknak szánt kíváncsisággal. Remek dolgokat hoz(ott) így össze! Legújabb kötete a Kossuthnál megjelent Ókori hősök magában sűríti mindezeket. 

Kertész István professzor a 2000-es évek elején a tanár-kollégám volt a Testnevelési Főiskolán. Humorban nála jobbat akkoriban keresve sem lehetett találni a budai, Alkotás úti Hauszmann-épület II. emeletén. Adódott, hogy eljutottunk az ősi görög Olümpiába, ahol életre kelt a hely szelleme. Lepedőbe-tógába beöltöztünk, és István vezérletével a frivolnál is szókimondóbb verses életképet adtunk elő az ősők-hősök tiszteletére. Nem monitorképes az akkori prezentáció.

Esetleg egy másik?! Kertész István 2002-ben megjelent: Botrányok az ókorban című (pl. Kossuth Kiadó, 2013) munkája az előszavában előbb Petőfit idézi: "Nem Pesten történt, amit hallotok. Ott ily' regényes dolgok nem történnek."

Lentebb pedig megcsillant egy időtlen jellemző epizódot. Egy fejedelem büszkélkedik az ő trójai és római származásával. Bölcs ellenvetéssel válaszol rá egy nürnbergi orvos: "A te őseid? ....Elég példának Aeneas, aki elszökött pusztuló hazájából, vagy Romulus, aki rablással foglakkozott, és megölte testvérét."

A történelem elé érdekes, szellemes görbetükröt is tartani nagy lélekre vall. Kertész István pont ilyen alkat; régebbi és újkeletű munkái minősítik.

A Kossuth Kiadó ezt írja: "Az Ókori hősök című kötet Kertész István két korábban megjelent kötetének írásaiból válogat: Ókori hősök, ókori csaták; Antik harcmezőkön. Olyan ókori hadvezérekkel, harcosokkal foglalkozik, akik a görög-perzsa háborúk és a hellenizmus kibontakozása, valamint a második pun háború időszakában éltek; továbbá olyan legendás hadvezérek tetteit mutatja be, mint II. Philipposz, Marius vagy Julius Ceasar. Az izgalmas csataleírások, a hadieszközök és felszerelések bemutatása, a színes leírások nemcsak az ókori harcművészetet és általában a hadászatot hozzák élet-közelbe, de megelevenítik az ókori világ társadalmát és mindennapjait is."

E rövid jelzéseket a könyv fülszövege jó tartalmi kivonatolással bővíti. Így: "Tizennégy ókori hadvezér regényes életútjának leírását tartja kezében az olvasó, tizennégy különböző sorsú férfiúét (Megjegyzésem: az ókorban - ősi METOO mozgalom híján - női hadvezérek nemigen akadtak; ellenben mesés női alakok miatt és végett folytak háborúk.) ..akik egytől egyig a hadművészet kiemelkedő tehetségei, a fegyveres harc szakértői voltak. Példamutató bátorsággal, kiemelkedő taktikai érzékkel és a haditechnika eredményei iránti különleges fogékonysággal küzdöttek a csatákban. E könyvben olyan szabadsághősöket ismerhetünk meg az athéni Miltiadészt, a spártai Leónidaszt, a thébai Epameinóndaszt és a karthágói Hannibalt, akik inkább vállalták a háborúk nyűgét, mintsem, hogy elviseljék bármely idegen hatalom hazájukra nehezedő elnyomását. Leónidasz és Epameinóndasz életútja a harcmezőn elszenvedett hősi halállal teljesedett be. Miltiadész keserű végét a marathóni diadalt követő erkölcsi bukása határozta meg, Hannibal pedig, aki Karthágó függetlenségéért küzdött, személyes szabadsága veszélybe kerülése miatt öngyilkosságba menekült. Másoknál a fegyveres harc irányítása nem csupán a szolgaság elkerülését célozta, hanem politikai eszmékért is folyt: Themisztoklész Athént akarta tengeri nagyhatalommá tenni, Xenophónt az ideális társadalmat kereste, II. Philipposz, Nagy Sándor, Démétriosz Poliorkétész, Pürrhosz, Scipio, II. Eumenész, Marius és Julius Caesar saját maguk és népük hatalomvágyát képviselték.

Kertész Istvánnak a legújabb szakirodalom eredményeit felhasználó fordulatos és olvasmányos írásművét színes illusztrációk, térképek és fotók teszik teljessé."

Néha a promóció, az értékesítés szándéka túlzó elragadtatást hoz; a Kossuth Kiadó ügyel ennek elkerülésére is. Aláírom.

Recenziómban megkísérlek kiemelni pár kedvcsinálóan érdekes mondatot a kötetből. Némelyik talán nem fontos, de érdekes, avagy évezredeken túli üzenettel is bírhat.

1. A Nagy Sándorról szóló fejezet ad egy fura mondatot, és nyújt egy anekdotát. A mondat, Artemisz templomának sorsa kapcsán, bővebben itt nem részletezett miliőben így szól: "Azt mondták állítólag, hogy egy isten ne építsen templomot az isteneknek." Nagy Sándor, Epheszoszban megszemlélte Apellésznek... róla festett képét, de nem dicsérte meg annyira, amennyire a festmény megérdemelte volna. Mikor pedig bevezették a lovát, az rányerített a képen látható lóra, mintha igazi lett volna. Apellész erre így szólt: Látod uram, a lovad úgy látszik sokkal jobban ért a festészethez, mint te magad." (202-203. o.)

2. A némiképpen okkal sértődött Themisztoklészről - a Miltiadészel való közös győzelmet illető részben - olvasható: Miltiadész sorsa egyébként intő jelül is szolgálhatott volna számára. Megtanulhatta volna belőle, hogy óvatosan bánjék saját népszerűségével, mérsékelje olykor túlburjánzó önbizalmát, és jobban odafigyeljen arra, mit akar a köznép. Ám becsvágya minden másnál nagyobb volt" - mármint Themisztoklésznek, anno. /61. o./

3. A Hannibálról szóló fejezet írja: "A megváltozott körülmények között Hannibál csak egy gyors és nagy hatású itáliai győzelemben reménykedhetett, amellyel békére kényszerítheti Rómát. (Megjegyzésem: hányszor volt évszázadokkal később is még terv, avagy illúzió a villámháború, s azok zöme hová vezetett?!) De más dolog megnyerni egy csatát, és más megnyerni a háborút. Mihelyt a rómaiak nem álltak ki vele nyílt ütközetben, azonmód kiderült, milyen hátrányai vannak az idegen földön való hadakozásnak." (298. o.)

Felfelé kacsinthatunk sok-sok évszázaddal a megbizonyosodásért?!

4. "Caesar olyan környezetben nőtt fel, ahol egy hadseregre támaszkodó és szélesebb társadalmi alapról építkező kormányzat eszméje vált elfogadottá. Ez közrejátszott abban, hogy lényében a katona összeforrott a politikussal, és..... az antik harcmezők hősének életrajza bekerülhetne az antikvitás legnagyobb álamszervezőinek vagy politikai gondolkodóinak pályáját bemutató kötetbe." (399. o.) Egy másik helyen pedig ezt találjuk: "Ellenfelei megsemmisítése után Caesar testesítette meg a hadseregre támaszkodó monarchikus jellegű hatalmat, őt választották a római nép örökös dictatorává. Elérte azt a legfőbb célt, amelyért ifjúsága óta küzdött. De mint oly sok nagy embert a történelemben, kortársai egy része őt sem értette meg...." (435. o.)

Megjegyzés: a kivételes kettősség azonban az évezredek során sokak (rém)álma, ám kevesek valós kiváltsága lett - szerintem.)

Nem biztos, hogy kedvcsináló, de szemléletes Plutarkhosz idézet zárja ezt a jegyzetet. Íme! "Egyik politikai ellefele, Démoszthenész, a szónok mondta neki: Téged megölnek az athéniak, ha rájuk jön a bolondjuk. -Téged pedig, ha megjön az eszük - vágott vissza Phókión. /197. o./

Kinek lehetett (volna) igaza? Szerintem lesz: az olvasónak.

Forrás:  https://infovilag.hu/miltiadesztol-caesarig-okori-hosok/