TALÁLKOZÁSAINK KERTÉSZ TANÁR ÚRRAL

Prof. habil. Kertész István, professor emeritus, az MTA doktora 2022 augusztusában töltötte be 80. életévét.

A köszöntőkhöz, ünneplőkhöz, eddigi életpályáját méltatókhoz az évkönyv keretei között találkozásaink felidézésével csatlakozunk. Mindhárman ott voltunk a Magyar Olimpiai Akadémia megalakulásánál, amelynek tanácsában másfél évtizedig (1992-től 2007-ig) Kertész tanár úr is tevékenykedett, mindhárman rövidebb-hosszabb ideig a Testnevelési Egyetem (TF) Társadalomtudományi Tanszékének oktatói gárdájához tartoztunk, amelynek docenseként 1992-től, kinevezett professzoraként 1993 és 2008 között ö is tanított, s mindhárman tudjuk és valljuk, hogy a vele történt találkozásunk és azóta is tartó kapcsolatunk nagy hatással volt és van ránk és pályánkra.

Prof. habil. Dr. Szakály Sándor

Kertész István, a "Mágus"

Rendhagyó születésnapi köszöntő

1975 szeptemberében jártunk. Alig másfél hónappal az egyetemi előfelvételisek számára előírt kötelező tizenegyhónapos sorkatonai kötelezettség "letudása" után, a Törökkoppány – Kaposvár – Hódmezővásárhely "útvonalon" érkeztem Budapestre. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara történelem-könyvtár szakos hallgatója lettem, nappali tagozaton és Eötvös kollégista. Igazán egyik dolognak sem fogtam fel a jelentőségét, de igyekeztem megérteni, hogy hova is kerültem.

Akkoriban még minden egyetemi hallgató megkapta a féléves tanrendet. Megtudta abból, hogy milyen órákat kötelező látogatnia. Választani nem igazán lehetett, legfeljebb a szemináriumok közül a neki leginkább kedvezőt az adott "étlapról". Az ókor volt az első évben megismerendő időszak. Lapozgattam a tanrendet és feltűnt egy szemináriumi cím: Az ókori történelem nagy csatái. Dr. Kertész István tanársegéd. (Kiderült, hogy rosszul nyomtatták ki a tanrendet, mivel Kertész István akkor már egyetemi adjunktus volt.)

Ez kell nekem, gondoltam. Felvettem az órát, ami akkor még úgy történt, hogy az ókori görög-római tanszéken a tanszéki ügyintézőnél a "kockás füzetbe" beírtuk a nevünket és…

Hétfőn, reggel fél kilencre volt megadva kezdés és tíz órakor fejeződött be a szünet nélkül megtartott másfél órás szeminárium. Az első órán – a tanteremre már nem emlékszem melyik is volt az – megjelentünk többekben – néhányan a hódmezővásárhelyi tizenegy hónap során már találkoztunk egymással – és jött egy fiatal, szemüveges tanár, aki bemutatkozott: Kertész István. Az ókori történelem görög-római "szakirányának" oktatója.

Az első kérdései egyike volt, hogy ki milyen idegen nyelvet ismer, használ, hogy annak megfelelő szakirodalmat adjon majd neki a szemináriumi dolgozat elkészítéséhez. Újdonság volt ez is – legalábbis nekem a gimnáziumi évek után – mi is az, hogy szemináriumi dolgozat, miként kell majd azt megírni. Gondolom így voltak ezzel a többiek is. Dobor Dezső, Erdész Ádám, Gombos János, Hajdú Gábor, Hergyán Tibor, Szaló István, Szaniszlai János, Vilcsek Iván. Lehet, hogy kihagytam valakit a kezdő csapatból, de előfordul az ilyesmi.

Kertész István jó előadó volt, humorral (is) fűszerezte az órán elmondottakat és tanított, a szó legjobb értelmében. Elmondta, hogy az év végén – nem a félév végén – záróvizsgáznunk kell az ókori történelemből. Ha görög-rómait hallgatunk, akkor sem ússzuk meg az ókori keletet.

Nem telt el hosszú idő, amikor kiderült – hogy miként is, arra már nem emlékszem --, hogy a tanár úr és diákjainak többsége is sportkedvelő, egyeseknél még a rajongó jelző is használatos lehetne. Ha Kertész tanár úr jó hangulatban volt – ez általában jellemző volt rá – akkor a hétfői óra első tizenöt-húsz perce a hétvégi labdarúgó mérkőzések eredményeinek megtárgyalására "fordítódott". Voltak a fradisták: Kertész, Erdész, Székely, Mádai, a Vasahívő Dobor, az MTK-t semmire fel nem cserélő Hajdú Gábor, az elkötelezett dózsás, Hergyán és magam a Honvéd szurkoló. Eközben a futball iránt nem igazán érdeklődők csendben hallgatták a vitákat. Mert voltak olyanok (is): mikor és ki lőtte ezt vagy azt a gólt. A Magyar Televízió Sportosztályán már amolyan külsősként ügyködő Dobor Dezső néhányszer alul maradt a Kertész tanár úrral zajló vitákban, amelyek később a focimeccseken folytatódtak. Hagyománnyá vált, hogy a Városligetben vagy a BEAC pályán március 15-én nagy meccseket vívtunk, de volt, amikor az Eötvös József Kollégium tornatermében. A vesztes mindig állhatta az utána következő közös ebéd vagy vacsora költségeit. A szeminárium alkotta csapat Kertész tanár úr egyik kedvenc kutatási területe/témája nyomán a Pergamon SC nevet vette fel.

Ha valaki eddig olvasná csak a mondataim, akkor azt gondolhatná, hogy lazítással, beszélgetéssel töltöttük a szemináriumi órákat… Hát tévedne. Kertész tanár úr ugyanis az idők folyamán szinte barátivá váló viszony ellenére is követelt. Nem lehetett lazítani és elvárta, hogy felkészülten érkezzünk az órájára. Az általa adott érdemjegyek sem szimpátia és antipátia alapján születtek. A teljesítményt értékelte. Aki jól teljesített az annak megfelelő érdemjeggyel gazdagodott, ha nem akkor némi "letolással" is. Rámutatott a gyengéinkre, dícsérte, ha felkészült volt a hallgató.

Az óráin – a második félévben is – felkészített bennünket az ókori záróvizsgára, amely írásbeli és szóbeli megmérettetésből állt. Kiderült, hogy az írásbelin a Pergamon SC csapata az átlag felett teljesített. A szóbelin – ahogy ő mondta – szerencsénk volt, mert Kákossy László professzor úr betegsége miatt az ókori keleti témákat is ő kérdezte és… (Egyébként abból is felkészült a társaság.)

Másodévesek lettünk és a kötelező vallástörténeti szemináriumra természetesen valamennyien Kertész tanár úr meghirdetett óráját választottuk. Jöttek mások is – ahogy az első év második félévében például Bene András. Galló György –, de az alapot a "régiek" képezték. Kiegészültünk egy magyar-spanyol szakos hallgatóval is. Katonatársam és a közösen eltöltött tizenegy hónap alatt barátommá vált Simon Gyulát érdekelte a vallástörténet (is) és mivel 1976 nyarán a balatonföldvári zöldségeskedésünk idején az ott nyaraló Kertész tanár úr megjelent az általam "igazgatott" zöldségesboltnál a Keleti strandon feleségével, Ildikóval és a babakocsiban tolt kisfiúkkal Máriusszal és ott megismerkedtek egymással, biztossá vált, hogy bővül a Pergamon SC csapat. Új fiút igazoltunk.

A csapat az egyetemi öt esztendő alatt is együtt maradt. Kertész tanár úr Pergamon történetéből hirdetett speciális kollégiumot és természetesen a régiek mind jártunk oda.

Az ő szakmai pályafutása szépen alakult. Előbb a történettudomány kandidátusa, majd az MTA doktora lett. Egykori diákjai – tanítványai abban az értelemben nem lettünk, hogy ókorász senki nem lett közülünk –, ha tehettük, ott voltunk az előadásain, olvastuk a Históriában megjelent írásait, amely folyóiratban az ókori rovatot vezette. Az ELTE Eötvös József Kollégiumában tarott Olimpiatörténeti szemináriumnak számos esetben volt az előadója, majd a Testnevelési Főiskola és a Magyar Olimpia Akadémia által megszervezett képzéseknek is rendszeres előadója.

Az egykori diákok nem felejtették el őt és ő sem bennünket. Hosszú időn keresztül évente kétszer-háromszor is találkoztunk. A foci lassan elmaradt, de a beszélgetések, emlékidézések soha. Ilyenkor előkerült mindig, hogy "okszival" miként lőtt gólt az egyik március 15-ei mérkőzésünkön és csodálkozott rá arra Erdész Ádám barátunk, mert hihetetlennek vélte. Azt hiszem attól az időtől kezdve szólítottuk Kertész tanár urat Mágusnak, aki az ókori tanulmányaink befejezte után felajánlotta tegeződést valamennyiünknek. Megtisztelő volt a számunkra ez a lehetőség és az is, hogy szinte mindenki fordulhatott hozzá ügyes-bajos dolgaival és igyekezett emberré (is) nevelni bennünket, hogy ez mennyire sikerült azt eldöntheti mindenki, aki az egykori diákokra "rákeres" az internet segítségével. Sajnos már vannak, kik nem lehetnek közöttünk és elvesztésük ma is fáj mindannyiunknak, de emléküket megőrizzük.

Kertész tanár úr, a Mágus pedig egyetemi tanár lehetett a Testnevelési Főiskolán, majd egyetemen és az egri Eszterházy Károly Főiskolán, illetve később egyetemen. Utóbbi intézmény a nyolcvanadik születésnapja tiszteletére kis kötet jelentetett meg, ahogy tette azt egy korábbi évforduló kapcsán is.

Azt kell mondanom jól tette. A magyar ókortudomány és sporttörténet kiemelkedő tagja, akit a nemzetközi mezőnyben is jegyzenek, immáron a nyolcvanegyedik éve fele közeledik és reméljük még sokakat megélhet, mert Kertész tanár úrra, ahogy a Mágusra is sokunknak szüksége van. Barátsága, tisztessége, támogatása, kritikus jóindulata, humora hiányozna…

Dr. Szikora Katalin

Az egyetemi tanulmányoktól a kollegiális barátságig

(Kertész István 80. születésnapjára)

Az életutak sokféleképpen találkozhatnak, a mi esetünkben is – és ezt tapasztalatból mondhatom, hogy sok esetben megtörténik – a sport világa az, amely varázsával, negatív (kevesebb) és pozitív (több) hatásaival hozhatja közel egymáshoz mindkét nem tagjait. Kertész István (előbb a tanár úr, később a professzor úr, majd Iván) már az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkarának megbecsült oktatója volt, mikor 1973-ban megismerhettem.

Magam a "Ratkó korszak" gyermekeként izgatottan vártam az értesítést az egyetemi felvételről, egy már előző évi sikertelen kísérlet után. (A mai fiatalság el sem tudja képzelni azt a rendszert, amikor jóval kevesebb felsőoktatási intézménybe és csak egy megnevezésével lehetett bejutni. Ha az az egy nem sikerült, egy év kivárás következhetett.) NB-1-es kosárlabdázóként, már a BEAC igazolt játékosaként vártam az értesítést, amely pozitív eredményeként elkezdhettem tanulmányaimat az ELTE "Pesti Barnabás" utcai kampuszán, történelem szakon. S már az első félévben "belebotlottam" a hallgatók körében nagyon népszerű Kertész tanár úrba. Színes, sztorikkal megtűzdelt ókortörténeti (görög és római kori) előadásai élményszámba mentek, szemináriumaira sem lehetett egykönnyen bejutni. Az I-es, III-as és a VIII-as tantermek szinte teljesen megteltek egy-egy óráján. (Nem lehetett ezt elmondani sok oktató estében.) Egyöntetű volt a vélemény közöttünk, hogy az akkor még adjunktusként dolgozó tanár úr előbb utóbb az ókortörténet elismert személyisége, az egyetemi oktatói karrier csúcsát jelentő professzori cím várományosa lesz.

Azután a történelem tovább gördült, elhagytuk az ókort, így a következő években csak hallomásból értesültem a tanár úr továbbra is színvonalas, nemcsak az egyetemen megtartott előadásairól. 1979-ben a sporttörténet tantárgy oktatójaként a Testnevelési Főiskolára kerülve kerültem ismét kapcsolatba a tanár úrral. Az ókori olümpiák (a szakszerű elnevezést is neki köszönhetjük) története oktatásakor a tőle tanultak nagyon sokat segítettek. Már akkor is több könyve jelent meg az ókor történetéről, melyek a hiteles, de száraz tények mellett olvasmányos stílusban számos anekdotát, érdekességet is tartalmaztak. Ekkor és majd a későbbiekben nagy gondot fordított az elsődleges források és a külföldi szakirodalom tanulmányozására.

1985-ben a Magyar Olimpiai Akadémia megalakulása révén ismét kereszteződtek útjaink. Az akadémia első szabadegyetemi előadás sorozatának ókori témájú előadásaira nem is kérhettünk volna fel mást, mint Kertész István egyetemi docenst. Előadásai az olimpiabarátok között ugyanolyan népszerűek lettek, mint az egyetemisták körében. Mindez a gyakorlati életben is megvalósulhatott, hiszen a politikai enyhülés lehetővé tette a külföldi utazásokat. Az akadémia, több, az ókori olümpiák helyszínét, majd többek között Delphoit, Athént, Korinthoszt, Marathont, Thermopülai szorost, Meteorákat, Thesszalonikit érintő tanulmányútjain a helyszínen hallgathattuk színes előadásait.

A rendszerváltozás a tanár ér életében is változást hozott. Nem könnyű szívvel váltott és lett az akkor már Magyar Testnevelési Egyetem nevet viselő TF egyetemi tanára, professzora. Innentől datálódik kollegiális barátságunk. Az ókori olümpiák izgalmas történetét, a görög sport világát nem is oktathatta volna nála más jobban, érdekesebben, szakszerűbben és főleg egyetemi szinten. Ehhez számos, több kiadást is megért tankönyvet, szakkönyvet is készített. Az ókori olümpiák történetének feldolgozása az akadémiai doktori disszertációjának is fontos része volt. Számos külföldi konferencián ismertette a témában új tudományos eredményeit, vendégprofesszori meghívást kapott az athéni, a bécsi és a berlini egyetemekre is. Közeli kollégaként, tanszéki munkatársként kiválóan tudtunk együtt dolgozni és ez vonatkozott tanszékünk és egyetemünk több oktatójával ápolt baráti és kollegiális viszonyára is. Számos hazai és külföldi tudományos és ismeretterjesztő programon képviseltük a sporttörténet szakterületét remélve annak mind többek által való megismerését. Az olimpiai személyiségek (bajnokok, érmesek, olimpikonok) és elsősorban a labdarúgók nagyon közel álltak – állnak – a szívéhez, közöttük is komoly hírnévnek örvendtek előadásai.

Az idő sajnos múlik, egy-egy évtized gyorsan elszáll, az igények is változnak, de az emlékek megmaradnak. A mondás második része "verba volant, scripta manent" Kertész tanár úrra könyvei révén egyértelműen vonatkozik, de az első részére is inkább azt mondhatjuk, hogy egy jó darabig él még munkássága egykori hallgatói, valamint kollegiális és az abból kialakuló személyes barátai között. További könyvei kiadásához pedig sok erőt kívánunk!

Dr. Printz János Károly

Fejezetek Kertész tanár úr utazásairól,

aki egyébként "Zeusz" (is)

· Olümpia

1986 nyara. Olümpiába tart a Magyar Olimpiai Akadémia kétbusznyi küldöttsége. A szomszédos ablaknál egy joviális úr le nem veszi szemét az elsuhanó, néha pedig döcögve magunk mögött hagyott görög tájakaról. Korábban személyesen nem találkoztunk, de már tudom, ő dr. Kertész István, akinek talán mindegyikünknél többet jelent ez az utazás. Út közben ugyanis már szóba került, hogy először szembesül azokkal a vidékekkel, helyszínekkel, amelyekről szinte mindent tud, sőt hallgatói és olvasói éppen az ő előadásaiból műveiből meríthettek az ókori Görögországról (is), s ezen belül az ókori olimpiai játékokról ismereteket.

A küldöttséget vezető dr. Kutassi László, a MOA akkori főtitkára jóvoltából is, akinek egyik "találmánya" a két jármű ülésrendjének folyamatos cserélgetése volt, a több tekintetben "véletlenszerűen" összejött társaság olyan csapattá kovácsolódva tért haza, amelynek egyik vezéregyénisége akkorra természetesen Kertész tanár úr volt.

Tőle is tudom, hogy azóta még huszonegyszer fordult meg az ókori játékok helyszínén. Nekem nagyjából feleennyi alkalom adatott meg. Neve Olümpiában fogalommá vált. Akár a Nemzetközi Olimpiai Akadémia "campusán", akár a kis település valamelyik üzletecskéjében hoztuk szóba, az "Á! Kertész professzor…" fordulathoz mindig elismerő mosoly járult, amely a vásárlásnál nem egyszer egy kis kedvezménnyel is párosult.

Az igazi élményeket persze az jelentette, ha vele együtt járhattuk az ókori romokat, újabb és újabb sztorijait hallgatva a hajdanvolt Altiszban érezhettük magunkat, megcsodálhattuk a Gümnaszion oszlopait vagy éppen diadalra törtünk a stadionfutás alkalmi mezőnyében.

Zárójel: Az együtt töltött idők alatt Kertész tanár úrtól rengeteget tanultunk, nemcsak Olümpiában, hanem bárhol jártunk görög földön, az Akropolisztól Delphoi szentélyéig.

Személyes zárójel: Jómagam sajnos nem tartozhattam tanár úr irigylésre méltó tanítványai közé, de a tőle hallottak és könyvei alapján bátran mernék vizsgára jelentkezni nála.

Tanár úr olümpiai utazásai közül talán azt a kettőt emlegeti legszívesebben, amikor magyar olimpiai bajnokok küldöttségeit kalauzolta ott és más görög tájakon végig.

A MOA által szervezett későbbi görög utak egyikének-másikának mindketten részesei lehetünk. Közben Kertész tanár úrból a népszerű "Zeusz" is lett, így az ottani esti programokból nem maradhatott ki az isteni ünneplés. "Zeusz" – természetesen maga is hasonló textilneműkbe bújva – méltóan fogadta az alkalmi (lepedőkből csomózott vagy összefércelt, olajfa ágakkal stb. díszített) jelmezekbe öltözött hódolóit.

A laza hangulatban eltöltött órák örök élményként maradhatnak meg bennünk, s az emlékezetes sikereim közé sorolom, hogy egyik alkalommal olyan "ruházatban" jelentem meg "Zeusz" előtt, amelyet még ma is nevetve idéz fel.

· Berlin

"Hóláncuk van?" – hangzott el a kérdés a magyar-osztrák határon, ami meglepőnek tűnt, mivel március közepén igyekeztünk Berlinbe, a MOÁ-t és egyben Magyarországot képviselni egy nemzetközi konferencia tizenhat további országból érkezett résztvevői között.

Ez még a "mobilos" idők előtt történt, s út közben addig híreket sem hallgattunk, pedig – mint később kiderült – az egyik vezető információ arról szólt, hogy Ausztriára rászakad a hó. A híradás helytállónak bizonyult, Bécs után hósivatagban találtuk magunkat.

Forgalom semmi, a bátrabb pillanatokban – a kormányt erősen szorítva – akár húsz kilométeres sebességgel is tudtunk száguldani. Mellettem kétszemélyes küldöttségünkből Kertész tanár úr, aki a "veszélyérzet" legcsekélyebb jelét sem mutatta. Vidám történeteivel, visszaemlékezéseivel az elvileg járhatatlan autópálya magányában is jól telt az idő.

Közben kiderült, pontosabban megerősödött bennem, hogy útitársam nemcsak a régmúlt eseményeit illetően tartozik a leginkább beavatottak közé, hanem például hajdanvolt Fradi-meccsek eseményeit is szinte friss helyszíni tudósításként eleveníti fel, és így tovább.

A német határtól szerencsére már váltott az időjárás, Berlinig csak az eső szakadt.

A konferencia javában tartott amikor – a késés miatti aggodalmakkal – betoppantunk. Éppen az egyes országok küldöttségei mutatkoztak be és tartottak egyben beszámolót a német ábécé sorrendjében. Kertész tanár úr ezt tapasztalva csak ennyit mondott: "Látod, nem kell izgulni, mi majd csak az "U"-nál jövünk!" Így is lett, küldöttségünk vezetője, a hosszú és viszontagságos utat követően, ragyogó előadást tartott német nyelven.

A gyakran elmesélt történeteim közül ehhez az úthoz tartozik még Kertész Tanár Úr "eltűnése".

A következő nap záró programjaként ugyanis egy vadászházba voltunk mindnyájan hivatalosak vacsorára. A nemzetközi társaság a meghirdetett időpontban a különjáratú buszunknál gyülekezett az erdei utazáshoz, kivéve Kertész tanár urat.

Jeleztem a többieknek, hogy fél órával korábban mi már elsőként ott voltunk, de a fagyos időben elszaladtam még egy pulcsiért, társam pedig a találkozó helyeként kijelölt jól fűtött teremben maradt.

A vacsora másként nehezen megközelíthető helyszíne miatt hosszasan vártunk rá, így a busz indulásával is, közben minden lehetséges helyen kerestük őt. Eredménytelenül. Végül, mit lehet tenni alapon, elindultunk, persze egyfolytában nyugtalankodva, hogy mi is történhetett. A vadászházhoz érve kijelentettem, hogy én a buszon maradok, visszamegyek és folytatom a kutatást, remélve, hogy siker koronázza, s együtt valahogyan ki tudunk majd jutni, ha más nem, a vacsora végére. Így azután a busz egyedüli utasaként kezdett kigördülni velem a parkolóból a város irányába. Az utolsó pillanatban azonban nagy kiabálást hallottunk, sűrű integetéssel kísérve, hogy álljunk meg!

Kiderült, hogy az autóbusz indulására akkor még egyedül várakozó Kertész tanár urat a vadászházba induló előkészítő előörs invitálta, hogy tartson velük, s a meghívást el is fogadta, így már egy ideje ő várt bennünket az erdő közepén. Amikor beléptem a teremebe, s megláttam, legördült az a bizonyos kő, Tanár úr pedig a következőkkel zárta rövidre az ügyet: "Jancsikám, máris lemaradtál két jagermeisterrel!"

• Sikátor

A sikátori Zsivótzky Gyula Olimpiai Kör Egyesület 2017-ben úgy döntött, hogy konferencia-sorozatot indít, s hét éven át egy-egy napot szentel az olimpiák rendezése különböző aspektusainak feldolgozására – akkor még azzal a nem titkolt céllal, hogy a projekt az esetleges 2024-es budapesti olimpia előtt fut majd ki.

A nagyívű program a – két évet is érintő – pandémia miatt sajnos "torzó" maradt, bár négy konferencia komoly érdeklődés mellet már lezajlott. Nagy örömünkre minden alkalommal vállalta a Bakonyaljáig tartó utazást és körünkben köszönthettük Kertész tanár urat, Ő meg a résztvevőket, mivel mindig készséggel vállalta a délelőtti üléselnöki feladatokat, amelyeket nagy határozottsággal "profi" módon látott el. Valamennyi esetben őt kértük fel a nyitó előadás megtartására is, mert úgy véltük, hogy az olimpiák rendezésének kérdései nem tárgyalhatóak az ókori példa (modell) nélkül. (Az első konferencia vezérfonalaként feltettük a kérdést: "Rendezzünk(-e) olimpiát?!", a következő évben az olimpiák programjának alakulását elemeztük. Harmadik alkalommal az olimpiai infrastruktúra kérdései voltak a tanácskozás fókuszában, legutóbb pedig az olimpiák hőseiről, nagy egyéniségeiről esett szó.)

Bízunk benne, hogy konferenciáinkat folytatni tudjuk, s Kertész tanár úrral együtt elérkezünk az újabb témakörökhöz is. A lendületes haladáshoz zászlónkra "tűzhetjük" a tőle származó fordulatot: "Sikátorból az olimpizmus sugárútja lett."

· A Magyar Olimpiai Akadémia mozgásterében

Ötlettelen zárásként azt írhatnám: "ennyi fért bele…" Az elmúlt évtizedek azonban az előbb felidézetteknél szerencsére sokkal többet jelentettek. Kiemelném azt a tizenöt évet, amikor Kertész tanár úr is a MOA Tanácsának tagja, egyik meghatározó személyisége volt. Emlékeim szerint alig hiányzott rendezvényeinkről, a vándorgyűlésekre utazó gárdából szinte sosem maradt ki, az olümpiai tanulmányutaknak különös minőséget adott, ötleteire mindig lehetett számítani, észrevételeire, javaslataira oda kellett figyelni. Hozzá kell tenni, hogy a Magyar Olimpiai Akadémia tevékenységébe, programjaiba a kezdetektől fogva bekapcsolódott, színes előadásait már az első években hallgathatták a MOA "induló" kurzusainak résztvevői.

Azokat a célokat, eszmeiséget, amelyeket az akadémia is törekszik követni, Kertész tanár úr az utóbbi esztendőkben sem "hagyta cserben", mivel továbbra is áthatják előadásait, könyveit, tanulmányait és más publikációit, sőt, sok esetben éppen az ő gondolatai és művei által jelentenek inspirációt, erősödnek meg.

Legyen így a következő évtizedekben is!

Ehhez kívánok továbbra is sok energiát, jó egészséget, az eszmecserékhez kínálkozó lehetőségeket, legyenek azok a Magyar Olimpiai Akadémia fórumai, konferenciák programjai, vagy baráti beszélgetések!